A történelem egyik legmeghatározóbb pillanata volt 1956 ősze, amikor Magyarország népe felemelte a szavát a diktatúra ellen. A forradalom lángja nemcsak Budapesten, hanem az ország keleti felében, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is gyorsan fellobbant. Bár a hírek néhány napos késéssel értek el a vidékre, a lelkesedés, a szabadságvágy és a cselekvés itt is azonnal megmutatkozott.
A hír eljut a Nyírségbe
Október 23-án Budapesten kitört a forradalom, és már másnap Nyíregyházán is gyűlések, röplapterjesztések, majd tüntetések kezdődtek. A megyeszékhely lakói azonnal reagáltak a főváros eseményeire: diákok, tanárok, munkások és értelmiségiek együtt vonultak az utcára. A lelkesedés napról napra nőtt, és hamarosan a környező településeken – Kisvárdán, Vásárosnaményban, Mátészalkán és Fehérgyarmaton – is megkezdődött a szervezkedés.
Sortűz Nyíregyházán
A forradalom legdrámaibb pillanatai Nyíregyházán október 26-án következtek be. A város központjában ezrek gyűltek össze, hogy békésen tiltakozzanak, ám a tüntetés tragédiába torkollt: a karhatalom sortüzet nyitott a tömegre. Többen életüket vesztették, sokan megsebesültek. A tragédia azonban nem törte meg az emberek lelkesedését – a nap végére a forradalmi bizottság átvette a város irányítását, a korábbi hatalmi szervek működését pedig felfüggesztették.
A következő napokban megszervezték a rendfenntartást, a közellátást, és igyekeztek fenntartani a békét. Nyíregyháza polgárai példás fegyelemmel viselték a nehéz időszakot: bár a forradalom lángja lobogott, a fosztogatás és erőszak ritkaságszámba ment.
A Rétközben is fellángol a forradalom
Kisvárdán, Kemecsén, Tiszabercelen és a környékbeli településeken szinte azonnal megalakultak a nemzeti bizottságok. A lakosság önként szerveződött, a rendet helyi „forradalmi őrségek” biztosították. A kommunista párt befolyása egyik napról a másikra megszűnt, az emberek pedig újra érezhették, hogy saját kezükbe vehetik a sorsukat.
A forradalmi hetekben sok helyen gyűléseket, közös imákat és megemlékezéseket tartottak. A templomok újra megteltek, az emberek pedig – hosszú idő után először – szabadon beszéltek hitről, nemzetről és reményről. Kisvárdán és környékén a fiatalok különösen aktívak voltak: röplapokat terjesztettek, segítették a nemzeti tanácsokat, és sokan közülük később a megtorlás áldozataivá váltak.
A Tisza menti települések mind megmozdultak
A Bereg kapujában, Vásárosnaményban szintén nemzeti tanács alakult. A helyiek igyekeztek megőrizni a rendet, miközben segítették az országos változásokat. Záhony, a stratégiai jelentőségű vasúti határátkelő, szintén különleges helyzetben volt: itt szovjet csapatmozgások zajlottak már október végén, hiszen a térség kulcsfontosságú katonai útvonalnak számított. A határmenti településeken így hamarabb érkezett meg a fenyegetés, mint a remény.
A munkástanácsok hangja
A megye ipari központjaiban – így Tiszavasváriban, Nyírbátorban és Mátészalkán – munkástanácsok alakultak, amelyek nemcsak a munkahelyi körülmények javítását, hanem politikai reformokat is követeltek. Az üzemekben ideiglenesen leállt a termelés, de a munkások fegyelmezetten, szervezetten jártak el. A forradalom ezekben a napokban nemcsak politikai, hanem erkölcsi megújulás is volt.
A leverés és a megtorlás
November 4-én hajnalban a szovjet csapatok megindították a támadást. Nyíregyházát elfoglalták, majd néhány napon belül a teljes megyét megszállták. A nemzeti bizottságokat feloszlatták, a vezetőiket letartóztatták. Sok embert elhurcoltak, börtönbe zártak, másokat – különösen a fegyveres ellenállókat – halálra ítéltek. A következő hónapokban minden településen érezhető volt a megtorlás: rendőrségi kihallgatások, elbocsátások, félelem és hallgatás jellemezte a mindennapokat.
A forradalom emlékét évtizedekig elhallgatták. Sok család csak suttogva emlékezhetett azokra, akik életüket vagy szabadságukat adták a nemzetért.
Emlékezés ma
Ma Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében számos emlékhely őrzi az 1956-os események hőseit. Nyíregyházán a Kossuth téren emlékoszlop áll a sortűz áldozatainak tiszteletére, Kisvárdán, Vásárosnaményban és Záhonyban emléktáblák hirdetik a bátorság és az összefogás üzenetét.
A forradalom szelleme ma is él: az emberek emlékeznek arra, hogy akkor, 1956 őszén a szabadságvágy egy pillanatra felülírta a félelmet. Szabolcs megye történetében ez a néhány hét bebizonyította, hogy a legkeletibb vidékeken is ugyanaz a tűz égett, mint a főváros utcáin – a magyar szabadság tüze.
