A telefonok vették el a gyerekkort? – a válasz meglepőbb, mint gondolnánk

Ha egy nyári estén végigsétálunk ma egy rétközi utcán, egészen más képet látunk, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. A kapuk előtt kevesebb a bicikli, ritkábban hallani a fogócskázó gyerekek nevetését, és egyre ritkább látvány a poros utcán focizó társaság. Sokan ilyenkor legyintenek: „A mai gyerekek már csak a telefonjukat nyomkodják.” De vajon tényleg ilyen egyszerű a…

Tovább olvasom

Hír vagy zaj? – hogyan változott a helyi média szerepe

Volt idő, amikor a helyi híreknek egészen más útjuk volt. Valaki látott valamit a főtéren, elmondta a boltban, másnap már beszélt róla a fél település. A fontos dolgok lassabban jutottak el az emberekhez – de talán tovább is maradtak velük. Ma pedig egyetlen perc alatt értesülünk mindenről. Vagy legalábbis úgy érezzük. De vajon valóban több…

Tovább olvasom

Eltűntek az utcáról a gyerekek – vagy csak máshol vannak?

A rétközi falvak utcái régen délutánonként megteltek élettel. Biciklik sorakoztak a kapuk előtt, focimeccsek zajlottak a poros utcákon, a nyári esték pedig sokszor sötétedésig tartó játékkal teltek. Ma sok helyen egészen más a kép. Az utcák csendesebbek lettek, és egyre többen érzik úgy: mintha eltűntek volna a gyerekek a közösségi terekből. De valóban eltűntek –…

Tovább olvasom

Mi lett a régi udvarokkal? – Egy eltűnő világ nyomában

Volt idő, amikor a rétközi udvar nemcsak egy telek volt, hanem maga az élet. Reggeltől estig történt benne valami: állatok hangja, gyerekek nevetése, beszélgetések a kapuban. Ma sok helyen csend van. Túl nagy csend. Egy udvar, ami élt A régi udvaroknak lelke volt. Nem kellett hozzá semmi különös: egy ház, egy kert, pár állat, és…

Tovább olvasom

Csend, hó és vers – a legszebb magyar téli költemények nyomában

A télnek van egy különös tulajdonsága: lelassít. Elhallgatnak a mezők, korábban sötétedik, a táj letisztul, és a gondolataink is más irányt vesznek. Ilyenkor a magyar irodalom is más hangon szólal meg. A téli versekben kevesebb a harsányság, több a csend, a számvetés, az elmúlás és az elmélyülés – de ugyanígy ott van bennük a remény,…

Tovább olvasom

Élete a családja és a roma közösség volt

Megemlékezés Id. Lakatos Istvánról Vannak emberek, akik nem hangos szavakkal, hanem csendes, következetes munkával írják bele magukat egy közösség emlékezetébe.Id. Lakatos István ilyen ember volt. Olyan közéleti szereplő, akinek neve nemcsak tisztségeket, hanem emberi sorsokat, segítő kezeket és megváltoztatott életeket jelentett. Az ő elvesztése nem pusztán egy tisztelt közéleti szereplő távozása, hanem egy olyan ember…

Tovább olvasom

Karácsony régen, karácsony ma – és amit közben elveszíthetünk

Karácsony előtt minden évben ugyanaz az érzés kerít hatalmába az embert: mintha egyszerre lenne túl sok minden körülöttünk, és mégis hiányozna valami egészen lényeges. A fények erősebbek, a kirakatok hangosabbak, az elvárások magasabbak, mint valaha – mégis egyre többen érzik úgy, hogy az ünnep súlya könnyebb lett, a csend rövidebb, a várakozás türelmetlenebb. Nem volt…

Tovább olvasom

 Ősz a Rétközben – amikor a természet aranyba öltözik

Van valami különleges varázsa a Rétköznek ősszel. Amikor a Tisza mentén megcsillan a napfény a lassan hulló leveleken, amikor a reggelek ködbe burkolóznak, és a friss levegő illata egyszerre idézi a múltat és ígéri a jövőt – akkor érzi az ember igazán, milyen áldás itt élni. Aranyló táj, lassuló idő A rétek és ligetek ilyenkor…

Tovább olvasom

Miért van szükségünk ma is a néphagyományokra? – örökségek és a közösség újragombolt ruhái

Ahogy pünkösd idején virágba borul a kert, úgy nyílik meg ilyenkor bennünk is valami: az emlékezés, az összetartozás és az újrakezdés vágya. De vajon mi közünk van ma, 2025-ben a néphagyományokhoz? Nem csupán szépen hímzett múlt, hanem jövőt formáló jelen is lehet? A válasz: igen. Sőt, talán most van rájuk a legnagyobb szükségünk. Honnan jövünk,…

Tovább olvasom