Ahogy kisütött a nap, újra megteltek élettel a Rétköz utcái. Az emberek kicsit többet állnak meg beszélgetni a bolt előtt, a kerítések mellett, vagy épp az utcai padokon üldögélve, ahová végre újra jólesik kiülni. És miről folyik a szó? Hát persze, hogy a tavaszról – meg a tavaszi újrakezdésről.
„Most már tényleg le kellene pucolni az ablakokat!” – mondja nevetve az egyik asszony. A másik rávágja: „Nálunk már a függöny is kimosva, most jön a lelkünk!” És itt kezdődik a legjobb része a tavasznak. Mert ilyenkor nem csak az otthonainkat szellőztetjük át, hanem a gondolatainkat is.
Valahogy mindenki kicsit másképp kel fel reggel. Már nem olyan nehéz a kabát, a sapka is a táskába kerül. Megnő a kedv a sétákhoz, a beszélgetésekhez, a kávézásokhoz – és azokhoz a régi jó semmi különös, mégis felemelő beszélgetésekhez, amikre egész télen vártunk.
Az idősebbek szerint a tavasz mindig lehetőséget ad arra, hogy egy picit újrakezdjük az életet. Nem nagy dolgokra kell gondolni: lehet, hogy idén végre tényleg kiültetjük azt a virágot, amit tavaly csak elhatároztunk. Vagy elmegyünk egy falunapra, egy előadásra, egy koncertre – csak úgy. Mert a nap már tovább marad velünk, és valahogy mi is tovább szeretnénk maradni egymás mellett.
„A tavasz mindig jobb emberré tesz minket” – hallottuk a buszmegállóban. És talán tényleg így van. Úgyhogy most, hogy újra sarjad a fű, és illatosabb a levegő, álljunk meg egy pillanatra egymás mellett – és szóljunk pár jó szót.
Kikelet, ami belül is történik
„A természet megújulása valahogy minket is jobb kedvre derít” – meséli Erzsi néni, aki már a múlt héten kipucolta az ablakokat, és feltette a tavaszi hímzett függönyt. – „Ilyenkor mindig elhatározom, hogy kicsit másképp csinálok dolgokat. Többet mosolygok, kevesebbet panaszkodom. És persze kicsit többet hallgatok, mint beszélek – de csak egy kicsit.”
A fiatalabbak is érzik a változást: a boltban, az iskolák udvarán, az orvosi rendelő előtt – mindenhol egy kis derű, egy kis könnyedség jelenik meg az emberek viselkedésében. A közösségi oldalak is megtelnek virágos képekkel, naplementékkel, friss veteményekkel és házi tojással.
Mert a tavaszban van valami, amit nem lehet megvenni – csak megélni.
„Te is ültetsz idén valamit?”
A beszélgetések másik kedvenc témája a kert. A magok már elő vannak készítve, a palánták ablakban nevelkednek, a kapák megfentek. A padkán ülve most nemcsak a világról, hanem a földről is szól a szó: „Én most paradicsomból új fajtát próbálok”, vagy „Tavaly a paprika nem sikerült, de idén hátha”.
A kert nemcsak munka, hanem öröm, közösség és nyugalom is. A tavaszi veteményezés valójában egyfajta belső rendrakás is: ha rend van a kertben, rend lesz a fejben is.
Emlékek és új tervek
A tavasz mindig előhozza a régi emlékeket. A padon ülve gyakran szóba kerülnek a „régi szép idők”. Amikor még a gyerekek egész nap az utcán voltak, amikor házról házra jártak a locsolók, vagy amikor a szomszédnál már az első barkavirágzásnál tudtuk, mikor jön a húsvét.
De a tavasz nemcsak nosztalgiázás – hanem új tervek ideje is. Ki szeretné rendbe hozni a nyári konyhát, ki a kerítést festené le végre, más pedig azt tervezi, hogy idén tényleg elmegy a nyíregyházi virágvásárra.
Mert a tavaszban ott a lehetőség – és mi itt a Rétközben mindig élni is szoktunk vele.
Összetartozás a mindennapokban
A padon ülve sokszor elhangzik, hogy “régen több volt az összetartás”. De ha jobban körbenézünk, ez ma is itt van. Csak talán már nem harsányan – hanem csendesebben, figyelmesebben. Amikor valaki észreveszi, hogy a szomszédnak elfogyott a tűzifa. Amikor a piacon a néni a maradék répát csak úgy a kezedbe nyomja, „neked úgyis sok gyereked van”. Amikor valaki csak annyit mond: „Hozz egy kis teát, beszélgessünk, míg süt a nap.”
Ez a tavasz igazi értelme. Nemcsak rügyeket hoz, hanem közelebb hoz minket egymáshoz is.
Szóbeszéd a ház előtti padokról – de ami ott elhangzik, az gyakran fontosabb, mint bármely híradó. Mert ezekben a beszélgetésekben ott él a Rétköz lüktetése, emlékezete és jövője is. És ha elég figyelmesek vagyunk, minden tavaszban újra meghallhatjuk, mit mesélnek rólunk – és nekünk – ezek a régi, napsütötte padok.
Írta: Surányi Ádám
