Rétköz Média

Agrometeorológia: hideg idővel indul az új év, délen számottevő csapadékra is van esély

A jövő év hideg, főként az ország déli felén csapadékos idővel kezdődik – írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében. Azt írták, múlt keddtől csütörtökig az ország nyugati, délnyugati harmadán többfelé hullott 5-20 milliméter közötti csapadék, amelynek egy része hó formájában esett. Az ország északkeleti harmadán azonban semmit vagy csak 1 milliméter alatti csapadékot mértek….

Tovább olvasom

Révész Attila marad a Kisvárda vezetőedzője

A tavaszi szezonban is a sportigazgató Révész Attila marad a Kisvárda Master Good labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klub honlapja szombaton ismertette a téli felkészülés programját, ebben pedig megerősítette, hogy a szakmai munka irányításában nem lesz változás. A keret tagjai hétfőn találkoznak, majd másnap – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – Törökországba utaznak edzőtáborba, de ezúttal nem…

Tovább olvasom

Részleges nap- és holdfogyatkozás, több bolygóegyüttállás is lesz idén

Részleges nap- és holdfogyatkozás, több bolygóegyüttállás, valamint meteorrajok is megfigyelhetők lesznek idén az égbolton. Az idén derült idő esetén szabad szemmel is számos különleges égi jelenség megfigyelhető lesz, ebből a legérdekesebb tízet a Svábhegyi Csillagvizsgáló pénteki közleménye összegzi. Mint írták, részleges napfogyatkozást lehet majd látni, valamint naplementét a napsarlóval augusztus 12-én este. Spanyolországból teljes napfogyatkozást…

Tovább olvasom

Tragédia az új év első napján: négyen haltak meg a sátoraljaújhelyi vasúti átjárónál

Megrázó balesettel indult az új esztendő Sátoraljaújhelyen. Január 1-jén, a délutáni órákban személyvonat ütközött egy személyautóval a város Pataki úti vasúti átjárójában. A tragédiának négy halálos áldozata van, köztük egy 10 éves gyermek. A rendelkezésre álló információk szerint az autó tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre. A fénysorompó működött, a jelzés egyértelmű volt, ennek ellenére…

Tovább olvasom

Noel az első szabolcsi baba idén

A tuzséri család első gyermeke. Isten hozott, Noel! – üdvözölte az év első napján Facebook-oldalán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház az idei első nyíregyházi újszülöttet, aki a Nyíregyházi Jósa András Tagkórházban január elsején 4 óra 6 perckor jött világra. Noel 3500 grammal, 51 centiméterrel, természetes úton, egy tuzséri család első gyermekeként látta meg a napvilágot. A…

Tovább olvasom

Fagyos, szeles idővel ér véget az év

Fagyos, szeles, télies idővel ér véget az év: szilveszter napján, szerdán napközben megnövekszik a felhőzet, és elszórtan kisebb havazás, hózápor lehet, valamint az erős, viharos szél mellett mindössze mínusz 1 és plusz 4 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Az új év első napján, csütörtökön nagyobb területen csökkenhet a felhőzet, majd a hétvégére visszatér a felhős,…

Tovább olvasom

Élete a családja és a roma közösség volt

Megemlékezés Id. Lakatos Istvánról Vannak emberek, akik nem hangos szavakkal, hanem csendes, következetes munkával írják bele magukat egy közösség emlékezetébe.Id. Lakatos István ilyen ember volt. Olyan közéleti szereplő, akinek neve nemcsak tisztségeket, hanem emberi sorsokat, segítő kezeket és megváltoztatott életeket jelentett. Az ő elvesztése nem pusztán egy tisztelt közéleti szereplő távozása, hanem egy olyan ember…

Tovább olvasom

Pezsgő, buborékok és idő – miért éppen ezzel koccintunk az év végén?

Amikor szilveszter éjjelén megszólal az óra, és a visszaszámlálás utolsó másodpercei elhangzanak, szinte egyszerre mozdul minden kéz. Előkerülnek a poharak, felpattan a dugó, és a buborékok halk pezsgése betölti a szobát. Pezsgőt bontunk. De vajon miért pont ezt az italt választjuk az év búcsúztatására és az új köszöntésére? Mióta isszuk egyáltalán, és mitől pezsgő a…

Tovább olvasom

Erdőtelepítés: Szabolcs-Szatmár-Bereg az élen

Az ország zöldvagyona: az elmúlt 100 évben Magyarország erdeinek területe megduplázódott. Kiemelt feladatunk, hogy közelebb kerüljünk a kitűzött klímavédelmi célok eléréséhez, melyben szerepe van a szakszerű erdőkezelésnek és a környezeti edukációnak – hangsúlyozta közösségi oldalán Nagy István, agrárminiszter.  A tárcavezető kiemelte, a kormány stratégiai értékként tekint az ország erdővagyonára, melynek megőrzésére és gyarapítására az agrártárca…

Tovább olvasom

Így alakulnak a szabadnapok 2026-ban – több hosszú hétvégével számolhatunk

Jó hír azoknak, akik már most szívesen terveznek előre: a 2026-os év a munkaszüneti napok szempontjából kifejezetten kedvezően alakul. Az általános munkarendben dolgozók több hosszabb pihenőidőre is számíthatnak, ami nemcsak a családi programok, hanem a kisebb kiruccanások tervezését is megkönnyíti. A jövő évi munkarendet a nemzetgazdasági miniszter rendelete rögzíti. Eszerint 2026-ban összesen négy négynapos és…

Tovább olvasom