A Rétköz földje nemcsak történeteket, hanem valódi kincseket is őriz. A Rétközi Múzeum „A hónap műtárgya” rovatában ezúttal egy 1972-ben előkerült, különleges késő bronzkori kincsleletet mutat be, amely Rétközberencs határában, az egykori Parom területén került napvilágra.
A lelet földkitermelés során bukkant elő, és megtalálója, ifj. Dudás Csaba példamutató módon a Rétközi Múzeumnak ajándékozta. A terület már korábban is ismert volt a régészek előtt: az 1950-es évektől kezdve több jelentős feltárás zajlott itt. Makay László kisvárdai múzeumigazgató kezdeményezésére Kalicz Nándor és Dienes István régészek egy kora bronzkori település maradványait és négy honfoglalás kori sírt tártak fel. A Paromdomb azonban az évtizedeken át tartó földkitermelés következtében fokozatosan eltűnt – vele együtt pótolhatatlan régészeti rétegek is megsemmisültek.
A később, 1972-ben előkerült bronzkincs a késő bronzkor időszakára (Kr. e. 1400/1300 – 900/800) keltezhető. A beszámolók szerint a tárgyakat eredetileg egy kerámiaedényben rejtették el, amely azonban azóta elveszett. A gazdag leletegyüttes számos tárgytípust tartalmazott: négy bronzöntecs, egy bekarcolt vonalakkal díszített bronzkarperec, többféle nyitott végű bronzkarika, egy díszített tokosbalta, egy tokosvéső, négy bronzsarló (valamint egy töredék), egy tölcsér alakú ruhadísz és egy félhold alakú csüngő alkotta a kincset.
A lelet egyik legizgalmasabb része azonban nem a díszes tárgyakban rejlik, hanem az úgynevezett félkész darabokban. Több rombusz átmetszetű bronzkarika végén öntési maradványok – apró dudorok, varratok – figyelhetők meg.
Ezek azt mutatják, hogy a bronzöntés után a mester nem dolgozta el teljesen a felületet. A tárgyak így bepillantást engednek a késő bronzkori fémművesség technológiai világába, és ritka lehetőséget adnak arra, hogy a készítés folyamatát is tanulmányozhassuk.
A Paromdomb – vagy Paromsziget – egykor a Rétköz sajátos természeti környezetének része volt. A vidék nem csupán mocsaras, vízjárta tájként létezett, hanem kisebb, szigetszerű kiemelkedések tarkították, amelyek az adott éghajlati viszonyoktól függően alkalmasak voltak a megtelepedésre.
Kiss Lajos néprajzkutató így ír a régi Rétközberencs világáról:
a terület mocsaras, cseretes vidék volt, amelyet tavasszal és ősszel gyakran elöntött a víz, a közlekedés pedig sokszor csónakon történt. A magasabban fekvő „szigetek” kaszálóként szolgáltak – a helynevek között tizenhét ilyen sziget szerepel. Ezek egyike volt a Paromdomb, ahol a késő bronzkor embere több mint háromezer évvel ezelőtt elrejtette kincsét.
A Rétközberencsen előkerült kincslelet leltári száma: 72.1.1.–72.1.35.
A Rétközi Múzeum gyűjteményében több hasonló bronzdepót is őriznek, amelyek közül néhányat már megismerhetett a közönség a korábbi kiállításokon és a „Hónap műtárgya” rovatban (Kisvárda–Sziget, Kisvárda–Darusziget, Jéke–Gáthegy). A múzeum hamarosan átfogóbb bemutatót is tervez, amelyben a rétközi késő bronzkor rejtélyes világát és az eddig előkerült kincsleleteket együtt tárja a látogatók elé.
A történet nemcsak a múlt gazdagságáról szól, hanem arról is, hogy a Rétköz földje milyen mély rétegekben őrzi az itt élő közösségek több ezer éves emlékezetét.
A cikk a Rétközi Múzeum közösségi oldalán megjelent bejegyzés alapján, az ott közölt képekkel és leírással készült.
Felhasznált irodalom:
Kiss Lajos: A régi Rétköz. Budapest, 1961.
Kovács Tibor: Der spätbronzezeitliche Depotfund von Rétközberencs. Mainz/Rhein, 1981.
Mozsolics Amália: Bronzefunde aus Ungarn. Budapest, 1985.
