Csodával határos mentés a Rétközben – 26 fokos testhőmérséklettel találták meg az eltűnt fiatal férfit

Drámai pillanatoknak lehettek tanúi azok, akik részt vettek annak a 27 éves férfinak a megmentésében, akit súlyosan kihűlt állapotban találtak meg a Rétközben. A fiatal közel 24 órán át bolyongott a hidegben, majd szinte teljesen magatehetetlenül, mindössze egy alsónadrágot viselve bukkantak rá egy elhagyatott területen. A férfit végül egy vadász, Kiss Tamás találta meg, miután…

Tovább olvasom

Felszámolták a kékcsei droghálózatot – öt terjesztőt vettek őrizetbe

Komoly rendőri akció eredményeként sikerült felszámolni egy Kékcséről kiinduló, Kisvárda térségében működő kábítószer-terjesztő hálózatot. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei nyomozók a DELTA Program keretében, több egység összehangolt munkájával csaptak le a szervezetre. A nyomozás decemberben jutott el oda, hogy a rendőrök rajtaütést hajtottak végre. Az első elfogások során két férfit – egy 47 éves kékcsei és egy…

Tovább olvasom

Baleset történt a 4-es főúton – Pátroha irányába terelik a forgalmat

Súlyos közlekedési baleset történt a 4-es főúton, Nyír­tass térségében, ahol egy kamion és egy személygépkocsi ütközött össze. A helyszínre riasztott kisvárdai hivatásos tűzoltók azonnal megkezdték a beavatkozást: áramtalanították a járműveket, majd feszítővágó segítségével kiemeltek egy embert a roncsok közül. A mentők időben megérkeztek, és megkezdték a sérült ellátását. A rendőrség teljes útzárat rendelt el az…

Tovább olvasom

Több hullámban érkező havazás, ónos eső és hófúvás – veszélyjelzést adott ki a HungaroMet

Kiterjedt, több hullámban érkező téli csapadék nehezítheti meg a közlekedést és a mindennapi életet Magyarországon – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. friss veszélyjelzéséből. A figyelmeztető előrejelzés 2026. január 6-án, kedden éjfélig érvényes, és jelentős havazásra, ónos esőre, valamint hófúvásra is figyelmeztet. Több hullámban kiterjedt havazás A prognózis szerint kedd hajnalig az ország nagy részén…

Tovább olvasom

Közutas helyzetkép: folyamatos beavatkozás zajlik, nagy hó érkezhet

Az országos közúthálózaton folyamatosan zajlanak a téli beavatkozások, miközben az előrejelzések szerint a következő órákban és napokban jelentősebb havazásra is számítani kell több térségben. A közútkezelő tájékoztatása szerint jelenleg 160 munkagép dolgozik az utakon, a síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkák pedig megállás nélkül zajlanak. A reggeli óráktól kora délutánig 2 808 tonna útszóró sót és 235…

Tovább olvasom

Több centi hó várható a Rétközben!

Jelentős időjárás-változás várható a napokban a Rétköz térségében: az előrejelzések szerint több centiméteres havazás érkezhet, amely a legtöbb települést érintheti. A csapadék mennyisége és halmazállapota a hőmérséklet alakulásától függően változhat, de a jelenlegi adatok alapján tartós hóréteg kialakulása sem kizárt. Fotó: Időkép A hidegebb légtömegek érkezésével a nappali hőmérséklet többnyire fagypont körül alakulhat, míg az…

Tovább olvasom

Elérhető az ÉAK 2026-os hulladékszállítási naptára

Megjelentek a 2026-os évre vonatkozó hulladékszállítási naptárak az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. (ÉAK) hivatalos honlapján. A szolgáltató településenként tette közzé a dokumentumokat, így a térség lakói már most előre megtervezhetik a jövő évi hulladékkihelyezéseket. A naptárak az ÉAK ügyfélszolgálati oldalán érhetők el, ahol egy egyszerű településválasztást követően letölthetők a 2026-os gyűjtési rendet tartalmazó dokumentumok. Ezek…

Tovább olvasom

Különleges meteorraj érkezik január első napjaiban

Január első napjaiban érkezik a Quadrantidák meteorraj, továbbá egy látványos négyes együttállás is megfigyelhető lesz az éjszakai égbolton – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint a Quadrantida meteorraj január 3-án éjszaka fog tetőzni. Bár a meteorraj látványos csillaghullást szokott produkálni, ezúttal a telihold fénye elnyomhatja a halványabbakat, így óránként várhatóan 10-20 hullócsillagot…

Tovább olvasom

Részleges nap- és holdfogyatkozás, több bolygóegyüttállás is lesz idén

Részleges nap- és holdfogyatkozás, több bolygóegyüttállás, valamint meteorrajok is megfigyelhetők lesznek idén az égbolton. Az idén derült idő esetén szabad szemmel is számos különleges égi jelenség megfigyelhető lesz, ebből a legérdekesebb tízet a Svábhegyi Csillagvizsgáló pénteki közleménye összegzi. Mint írták, részleges napfogyatkozást lehet majd látni, valamint naplementét a napsarlóval augusztus 12-én este. Spanyolországból teljes napfogyatkozást…

Tovább olvasom

Tragédia az új év első napján: négyen haltak meg a sátoraljaújhelyi vasúti átjárónál

Megrázó balesettel indult az új esztendő Sátoraljaújhelyen. Január 1-jén, a délutáni órákban személyvonat ütközött egy személyautóval a város Pataki úti vasúti átjárójában. A tragédiának négy halálos áldozata van, köztük egy 10 éves gyermek. A rendelkezésre álló információk szerint az autó tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre. A fénysorompó működött, a jelzés egyértelmű volt, ennek ellenére…

Tovább olvasom