Címzetes egyetemi tanár címet kapott id. Bárány László

Címzetes egyetemi tanár elismerésben részesítette a Nyíregyházi Egyetem id. Bárány Lászlót, a Master Good cégcsoport alapító ügyvezetőjét, a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagját. A kitüntetésre oktatói munkájáért, az egyetemi hallgatók mentorálásáért, szakmai támogatásáért, a Master Good cégcsoporttal közösen végzett kutatási, fejlesztési és innovációs eredményekért, valamint az intézmény érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységért terjesztette fel az egyetem…

Tovább olvasom

MGyT: a páfrányfenyő az év gyógynövénye

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGyT) Gyógynövény Szakosztálya 2025-ben a páfrányfenyőt választotta az év gyógynövényének – tudatta a szervezet csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a páfrányfenyő vagy ginkgó (Ginkgo biloba) Kelet-Ázsiában őshonos, Magyarországon dísznövényként ültetett növény, a világ legősibb fennmaradt fafaja, amelynek legyező alakú leveleit a Távol-Keleten évszázadok óta alkalmazzák gyógyászati célra. A hazánkban kapható,…

Tovább olvasom

Közösen ünnepli a 125 éve született Fekete Istvánt a PIM és a Természettudományi Múzeum

Közös rendezvénnyel, játékos és ismeretterjesztő programokkal ünnepli szombaton a 125 éve született Fekete István írót a Petőfi irodalmi Múzeum (PIM), a Mesemúzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum. A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM), a Petőfi Irodalmi Múzeum és a hozzá tartotó Mesemúzeum azt tűzte ki célul, hogy Fekete István születésének 125. évfordulója alkalmából megteremtik azokat az…

Tovább olvasom

Szén-monoxid érzékelő jelzett Kisvárdán

Jelzett a szén-monoxid-érzékelő egy családi ház konyhájában tegnap kora hajnalban Kisvárdán, a Jékei úton csütörtökön. A helyi hivatásos tűzoltók mérései alacsony értékben mutatták ki a szén-monoxid jelenlétét az ingatlanban. A gázszolgáltató szakembere szivárgást nem tapasztalt, a fürdőszobai fali, nyílt égésterű kazánt felülvizsgálatig kizárta a hálózatról. Vélhetően a konyhában található cserépkályhából visszaáramló füst miatt jelzett be…

Tovább olvasom

A Rétköz csodái: Fehér kócsagok és a Holt-Tisza varázslata

Dombrád közelében, a Holt-Tisza partján egy olyan világ tárul elénk, amely minden természetszerető szívét megdobogtatja. Ezt a csodát szeretnénk bemutatni nektek legújabb videónkban, amely a Rétköz egyik legszebb szegletét, az érintetlen természet harmóniáját és az ott élő állatok szépségét mutatja be. A videó főszereplői a kecses fehér kócsagok, akik elegáns táncot járnak a nyugodt víztükrön,…

Tovább olvasom

Autósok, figyelem! Köd várható ma is!

Reggelre sokfelé képződik köd, és rétegfelhőzet, mely főleg a középső és északi tájakon egész nap megmaradhat. Ezeken a helyeken szitálás is előfordul. DNy-on és a Tiszántúlon lehet némi napsütés. 1 és 13 fok között mozog a hőmérséklet, ÉK-en lesz a leghidegebb. A délkeleti szél megélénkül. – olvasható a köpönyeg oldalon. Orvosmeteorológia Melegfronti hatás terheli szervezetünket. Az arra…

Tovább olvasom

Ködös, nedves idő várható

Péntek A hajnali záporok megszűnése után csökken a felhőzet, kisüt a nap északnyugat felől. Estétől aztán rétegfelhőzet, illetve pára képződik. 5 és 11 fok közötti értékeket mérhetünk. Élénk lesz a nyugati szél. Szombat Nyugaton akár többórás napsütés is lehet, míg a Dunától keletre tartósan párás, rétegfelhős, néhol ködös idő valószínű. Nem lesz csapadék. 10 fok…

Tovább olvasom

Falusi családok és nyugdíjasok kaphatnak tüzelőt

A legtöbb igénylés a Nyírerdőhöz és az Északerdőhöz érkezett. Az idei évben is ingyenesen juthatnak tűzifához a kistelepülésen élő nyugdíjasok és családok. A szociális tüzelőanyag-program 180-200 ezer háztartásnak nyújt segítséget az önkormányzatokon keresztül. Az állami erdészeti cégcsoport egy hónappal a határidő előtt lényegében teljesítette az igényléseket, a tüzelő folyamatosan érkezik a programban résztvevő helyhatóságokhoz. Az…

Tovább olvasom

Átvizsgálták az összes intézményt a tegnapi napon

A legfrissebb adatok szerint országszerte 257 budapesti és 30 vidéki intézményt ért fenyegetés. Az épületek rendőri ellenőrzése, átvizsgálása mindenhol megtörtént. A rendőrök – az ott dolgozó vezető kérésére – átvizsgáltak további 16 olyan intézményt, amelyek nem kaptak konkrét fenyegetést. Robbanószert, illetve robbantásra alkalmas eszközt sehol nem találtak. – tudatta a facebook oldalán a Magyar Rendőrség…

Tovább olvasom

Újabb kisvárdai büszkeség: Mudri Nóra világversenyre készül!

Mudri Nóra, a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség mentorprogramos tanulója hatalmas sikert ért el, és ezzel Kisvárda újabb büszkeségévé vált. Nóra a Szövetség 25 mentoráltjának egyike volt, akik közül mindössze kilencen jutottak be az előválogatóba. Az út a döntőbe A verseny döntőjére 2025. január 15-én került sor…

Tovább olvasom