Dió – a természet aranybarna kincse

RétKert rovat | Írta: Surányi Ádám

A dió minden magyar kertben ismerős látvány. Áll ott, méltóságteljesen, évszázados bölcsességgel, mintha őrizné a ház múltját. Ősszel, amikor aranyló levelek között koppannak a földre a diók, nem csupán termést gyűjtünk – történelmet, egészséget és hagyományt is.

A dió: az élet szimbóluma

A magyar néphagyományban a dió a bőség, a termékenység és a védelem jelképe volt. Nem véletlen, hogy régen a frissen házasodott párok házának elé diófát ültettek – hittek benne, hogy hosszú, gazdag életet hoz majd nekik.

De a dió nemcsak a szívünkhöz, hanem testünkhöz is közel áll. Gazdag omega-3 zsírsavakban, E-vitaminban, antioxidánsokban és ásványi anyagokban. Rendszeres fogyasztása csökkenti a „rossz” koleszterinszintet, erősíti az idegrendszert és serkenti az agyműködést – talán nem is véletlen, hogy formája az emberi agyra emlékeztet.

A dió, mint gyógyító növény

Nagyanyáink jól ismerték a diófalevél erejét. Főzetét sebekre, gyulladásokra, ekcémára használták, teáját pedig vértisztítóként és emésztést segítő szerként fogyasztották.

A zöld dióhéjból készült kivonat hajfestékként is népszerű volt, olaját bőrápolásra, míg levelét korpás fejbőrre ajánlották.

Aki pedig szereti a különlegességeket, biztosan hallott a nocino-ról – a zöld dióból készült olasz likőrről, amit hazánkban is régóta főznek, és étvágyjavítóként, gyógyító italként tartanak számon.

A dió nyomában – egy kis történelem

A dió nem őshonos növényünk: a görögök és rómaiak hozták be Közép-Ázsiából. A latin neve, Juglans regia, annyit jelent: „Jupiter királyi diója”. A rómaiak az istenek eledelének tartották, és a szentélyek közelében termesztették.

Magyarországon a középkorban a kolostorkertek növénye volt, ahol főként gyógyászati célokra használták. A későbbi századokban már minden udvarban állt legalább egy diófa – árnyékában gyerekek játszottak, a termését pedig télire tették el.

A dió a magyar konyhában

A dió nemcsak egészséges, de a magyar gasztronómia egyik legnemesebb alapanyaga is. Gondoljunk csak a bejglire, zserbóra, diós kiflire vagy diós tésztára – mind-mind gyerekkorunk ízeit idézik.

De a dió ennél sokoldalúbb: húsételekhez, salátákhoz, sajtokhoz is kitűnően illik. Az olajából készült dresszingek különleges aromát adnak, a pirított dió pedig egy egyszerű desszertet is ünnepivé varázsol.

A diófák védelmében

Sajnos az utóbbi években egyre több diófa pusztul el a dióburok-fúrólégy miatt. Ez a kártevő sok gazdának okozott veszteséget, de a szakértők szerint még van remény: rendszeres permetezéssel, természetes rovarcsapdákkal és a lehullott termések eltávolításával sok fát megmenthetünk.

A diófák a múltunk részei – érdemes megóvni őket, hiszen nemcsak árnyékot és termést adnak, hanem a magyar táj lelki arculatához is hozzátartoznak.

Diós ízek, ahogy nagymamánk készítette

Ha a kertben dió illata terjeng, ne hagyjuk veszni! Pár szem dióval igazi ünnepi finomságokat varázsolhatunk.

Íme néhány klasszikus recept, amiket érdemes újra felfedezni:

Attachment.pngZöld dió lekvár

Attachment.pngDiós birsalmatortácska

Attachment.pngAz igazi bejgli

Attachment.pngTökéletes zserbó

Attachment.pngSertéskaraj diós aszalt fügével

A dió tehát nem csupán egy őszi termés – hanem múltunk, egészségünk és konyhánk egyik legnemesebb ajándéka.

Őrizzük, ültessük, becsüljük – mert minden dióban egy darab múlt és egy maréknyi jövő rejtőzik.