Élet a középkori várban

A Kisvárda Vitézei Kulturális Egyesület célul tűzte ki, hogy I. (Szent) László király uralkodása alatt hazánk észak-keleti részében, a jelenlegi Felső-Szabolcsban élt népcsoportok kultúráját, mindennapi és hadi életmódját, hagyományait, ruházkodását, játékait felelevenítse. Élő történelemórákon igyekszenek testközelbe vinni a tankönyvek lapjain olvasható történelmi tényeket, leírásokat. A honfoglalás és I. (Szent) László korának mindennapok tárgyait adják kézről-kézre, hogy megérezhessék az akkor élt őseink gondjait, örömeit.

Tavaly kicsit nagyobb fába vágták a fejszéjüket és egy félnapos életmód bemutatót szerveztek a honfoglalás korából. Akik ott voltak, láthattak egy jurtát kívül-belül, kézbe vehették egy ötvös, egy fafaragó és egy nemezkészítő remekműveit. Kipróbálhatták eleink rettegett fegyverét, a visszacsapó íjat.

Idén június 18-án ismét szerveznek egy életmód bemutatót Várday István Városi Könyvtár és a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza közötti területen. Közel kétszáz évet ugorva az időben az 1085-ös esztendő egy napját jelenítjük meg. Ebben az időben Kisvárdához egy nagyobb birtok tartozott, a várispánság. A várban állomásozó zsoldosok mellett a hétköznapi emberek, mesteremberek és a királyi pompát biztosító udvari szolgák életét mutatjuk be. Látható lesz zsoldosok gyakorló vívása, könnyűlovasok, befogott, megszelídített farkas, ragadozó madárral vadászó solymász. Belekóstolhatnak egy fegyverkovács nehéz munkájába, megtudhatják ki vagy mi a pákász, kipróbálhatnak korabeli játékokat.

Mindenkit szeretettel hívnak és várnak 2025. június 18-án, 10.00 órától 15.30-ig a Várday István Városi Könyvtár és a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza között.

Forrás: kisvarda.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük