Enyhébb büntetést akar a rétközberencsi gyilkos

Miután megölte rokonát, még a ruháit is elvette.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta azzal a férfival szemben, aki megölte, majd kifosztotta fiatalkorú unokatestvérét – közölték február 23-án.

Az ítélet szerint a 21 éves, büntetett előéletű vádlott 2024. május 13-án egy kocsmában összetalálkozott 17 éves rokonával, akivel megbeszélte, hogy átmennek a szomszéd településre „kristályt” vásárolni. Ennek érdekében a sértett odaadta a vádlottnak a nála lévő kétezer forintot. Útközben összevesztek, majd a szóváltás tettlegességig fajult. A fiatal fiú meglökte a vádlott mellkasát, aki erre válaszul bántalmazta a sértettet, aki ettől a földre rogyott. A vádlott ezután a fiúról a pólóját levette, egy fa alá vonszolta, ahol tovább bántalmazta. A vádlott eltulajdonította a sértett ruháit és a mobiltelefonját, majd ezeket értékesítve kábítószert vásárolt magának. A bántalmazás következtében a fiatalkorú sértett a helyszínen elhalálozott.

A vádlottat a Nyíregyházi Törvényszék aljas célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, kifosztás bűntette és kábítószer birtoklás vétsége miatt, mint visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Megállapította, hogy a vádlott legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért, míg védője elsősorban eltérő tényállás és eltérő minősítés, másodsorban a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a bíróság döntése törvényes és megalapozott. A vádlott könyörtelenül bántalmazta a fiatal unokatestvérét még akkor is, amikor az már magatehetetlenül feküdt a földön. A rendkívüli embertelenséggel megvalósított cselekménye miatt kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés tettarányos, így annak enyhítésére nincs törvényes indok.

Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.

Fotó: police.hu

Forrás: szabolcsihir.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük