Horgászversenytől Parno Graszt koncertig – Jön a XVII. Nagy-Halász Fesztivál!

Nagyhalász idén is színes és szórakoztató programkavalkáddal várja a helyieket és a környékbeli érdeklődőket a XVII. Nagy-Halász Fesztiválon, amelyet 2025. július 26-án, szombaton rendeznek meg a piac és rendezvénypark területén.

A rendezvény hajnalban indul, hiszen reggel 7 órától már a horgászverseny indul a Malom-tónál, majd délben a gasztronómia veszi át a főszerepet a főzőverseny keretében. Délután 3 órától habparti csalogatja a gyerekeket és a fiatalokat – mókából biztos nem lesz hiány!

A kulturális műsor 16 órától kezdődik, ahol a Lisabrona dance studio mutatja be tánctudását. Ezt követően 17 órakor ünnepélyes köszöntő és az eddigi versenyek eredményhirdetése következik, majd 17:40-től helyi előadók kapják meg a színpadot, hogy megmutassák tehetségüket.

Az este a zenei szórakozásé: 18:30-tól a népszerű Retro Kings együttes hozza el a 100%-os slágerhangulatot, majd 20:30-tól a hazai világzenei szcéna kiemelkedő zenekara, a Parno Graszt lép színpadra, garantálva a fergeteges hangulatot!

Az est zárásaként 22:10-kor látványos tűzijáték koronázza meg a napot, amely méltó lezárása lesz a nyár egyik legnagyobb nagyhalászi közösségi eseményének.

🌞 Tölts el egy felejthetetlen nyári napot Nagyhalászon – találkozzunk a rendezvényparkban!