Karácsony előtt minden évben ugyanaz az érzés kerít hatalmába az embert: mintha egyszerre lenne túl sok minden körülöttünk, és mégis hiányozna valami egészen lényeges. A fények erősebbek, a kirakatok hangosabbak, az elvárások magasabbak, mint valaha – mégis egyre többen érzik úgy, hogy az ünnep súlya könnyebb lett, a csend rövidebb, a várakozás türelmetlenebb.
Nem volt minden jobb régen. Ez fontos kimondani. De más volt. A karácsony nem esemény volt, hanem időszak. Nem teljesítmény, hanem állapot. Nem mutatni kellett, hanem megélni. A gyertyák fénye nem díszletként szolgált, hanem lassításra kényszerített. Nem voltunk állandó készenlétben, nem kellett minden pillanatot dokumentálni, megosztani, értékelni. Az ünnep egyszerűen megtörtént velünk.
Ma a karácsony is alkalmazkodott a világhoz, amelyben élünk. Gyorsabb lett, látványosabb, szervezettebb. A technológia közelebb hoz, de közben eltávolít. Egy üzenettel elérünk bárkit, mégis nehezebb valóban jelen lenni. A karácsony sokszor már nem megérkezik, hanem lezajlik. Kipipáljuk, végrehajtjuk, túléljük.
És mégsem mondhatjuk, hogy ez rossz. A világ nem romlott el – átalakult. A mai karácsonyban is ott van a jó szándék, az adni akarás, az összetartozás vágya. Csak gyakran elveszik a zajban. Az ünnep nem lett üresebb, csak hangosabb. Nem lett felszínesebb, csak túlterhelt.
A valódi kérdés nem az, hogy vissza tudunk-e menni a régi karácsonyokhoz. Nem tudunk. De nem is kell. A kérdés az, hogy mit viszünk magunkkal abból az időből, amikor az ünnep nem a külvilágról szólt, hanem a belsőről. Amikor nem az volt fontos, mi kerül az asztalra, hanem ki ül körülötte. Amikor a csend nem hiány volt, hanem ajándék.
Karácsony ma is lehet igazi. Nem attól, hogy kevesebb lesz a fény, hanem attól, hogy több lesz az odafigyelés. Nem attól, hogy minden rendben van, hanem attól, hogy megpróbálunk rendben lenni egymással. Nem attól, hogy minden úgy sikerül, ahogy terveztük, hanem attól, hogy elfogadjuk: az ünnep nem tökéletes – csak emberi.
Főszerkesztőként sok mindent látunk egész évben: baleseteket, veszteségeket, örömöket, újrakezdéseket. Karácsonykor azonban nem hírt írunk, hanem emlékeztetünk. Arra, hogy az ünnep nem mögöttünk van, hanem bennünk. Arra, hogy a világ tempóját nem mindig tudjuk lassítani, de a sajátunkat igen. Arra, hogy a karácsony akkor marad velünk, ha nem hagyjuk elsietni.
Talán idén sem lesz minden olyan, mint régen. De ha egy pillanatra megállunk, ha nem sietjük el az együttlétet, ha nem félünk a csendtől, akkor a karácsony elvégzi a dolgát. Nem látványosan. Nem hangosan. Hanem úgy, ahogy mindig is tette: csendben, belül.
Írta:
Surányi Ádám
főszerkesztő
