Kék fényben ragyognak Nyíregyháza ikonikus épületei a gyermekjogok világnapján

Nyíregyháza idén is csatlakozik a gyermekek jogaiért indított világméretű felhíváshoz: november 20-án, a gyermekjogok világnapján kék díszkivilágítást kapnak a város meghatározó épületei – számolt be róla a nyiregyhaza.hu.

A kezdeményezés már előző este megkezdődik: november 19-én, szerdán késő délutántól csütörtök reggelig az UNICEF hivatalos színébe, a gyermekek jogait jelképező kék fénybe öltözik a Városháza Krúdy termének ablaksora, valamint a Nyíregyházi Városi Stadion épülete is.

A kék megvilágítás nemcsak látványos gesztus, hanem fontos üzenetet hordoz: emlékeztet arra, hogy a gyermekek védelme, jogainak biztosítása és jólétének támogatása közös felelősségünk.

A világ számos nagyvárosával együtt idén Nyíregyháza is így áll ki a Gyermekjogi Egyezmény szellemisége mellett, és jelzi: a jövő generációjának támogatása nem csupán egy nap üzenete, hanem mindennapi feladatunk.

A kék fény különösen látványos lesz november 20-án 16 órától, és egészen másnap reggelig díszíti majd a két ikonikus helyszínt, megmutatva, hogy a város a gyermekekért való összefogás élére áll.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük