Nagy a baj Parajdon! – kitelepítik a bánya környéki lakókat

Kitelepítik a parajdi Sóhát Dózsa-bánya környéki lakóit, ugyanis a szakemberek süllyedésekre figyeltek fel a bányánál – jelentette be Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az intézkedést az emberek biztonsága érdekében hozták meg.

A megyeitanács-elnök videóban tájékoztatott az intézkedésről. Mint mondta, a vízügy és a Salrom szakemberei figyeltek fel rá, hogy a parajdi Dózsa-bánya felett megjelent két-három süllyedés. A helyi katasztrófavédelmi bizottság ezért úgy döntött, az emberek védelme érdekében kitelepíti a bánya közvetlen közelében élő családokat.

Bíró Barna Botond szerint a szakemberek továbbra is figyelni fogják a területet, de az érintettek mindaddig nem térhetnek vissza az otthonaikba, amíg azok nem biztonságosak. Arra kérem a Parajd községbelieket, hogy nyugalommal kezeljék a helyzetet, ugyanakkor az említett sóháti terület közvetlen környezetétől együttműködést várunk el” – fogalmazott.

A Hargita megyei tűzoltóság közlése szerint tíz háztartásból kell sürgősen kitelepíteni a lakókat. Az érintett területet Bogdan-Gruia Ivan gazdasági és turisztikai miniszter, valamint Constantin Florea, az országos katasztrófavédelmi felügyelőség főfelügyelő-helyettese is felméri. FOTÓ: PINTI ATTILA Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök utasítására a helyszínen tartózkodik a Hargita megyei prefektus, a Hargita megyei tűzoltóság vezetője, valamint bányászati szakterületen dolgozó szakértők, akik értékelik a helyzetet és a törvényes eljárások szerint intézkednek. A katasztrófavédelem operatív egységei továbbra is együttműködnek a helyi hatóságokkal és a gazdasági minisztérium szakértőivel. A parajdi régi bánya beomlásának veszélye miatt biztonságból 45 házból evakuálni fogják a lakókat Parajdon. A katasztrófavédelmi felügyelőség és a parajdi polgármesteri hivatal emberei elmennek mind a 45 házhoz, és megkérik az embereket, hogy saját biztonságuk érdekében hagyják el a házat, ne aludjanak otthon. Ha nincs hová menniük, biztosítanak számukra menedéket éjszakára.

Ro-Alert üzeneten keresztül is értesítették Parajd lakóit az intézkedésekről. Nyágrus László polgármester a közösségi médiában arra kérte őket, ne ijedjenek meg. Mint írta, megelőzési intézkedések vannak folyamatban, amely során a régi bánya melletti házakból (amelyek érintve lehetnek szökő ár kialakulásával) folyamatosan kilakoltatják az ott lakó embereket.

Eredetileg a hatóságok azt jelentették be, hogy 10 ház lakói fogják a biztonság kedvéért evakuálni. Ezeket a házakat az emberek már elkezdték elhagyni, a legtöbben azt mondták, rokonoknál húzzák meg magukat.

Közben a helyszínen tartózkodó Tánczos Barna pénzügyminiszter is már negyvenöt otthon kiürítésének fontosságát erősítette meg. Mint fogalmazott, több beomlást is megfigyeltek az elárasztott tárnákban, ezért 45 otthon kiürítését rendelték el.

Az RMDSZ-es politikus szerint a hatóságok a legrosszabb forgatókönyvvel is számoltak, még ha csekély is annak valószínűsége, hogy beomlik a régi bánya teteje, és áradást okoz. A családokat értesítették, öt csapat van a helyszínen. Jobb, ha senki nem tölti az éjszakát ezekben a házakban, hogy ne legyenek életveszélyben” – tette hozzá Tánczos Barna. (Forrás: Székelyhon.ro → https://szekelyhon.ro/aktualis/udvarhelyszek/sullyedeseket-eszleltek-a-dozsa-banyanal-kitelepitik-a-kornyekbeli-lakokat)