Volt idő, amikor a gyerekek nem reggeli kakaó és tablet mellett készültek iskolába, hanem egy olajos papírral becsomagolt szendviccsel, palatáblával és lúdtollal a táskájukban. A rétközi falvakban is zajlott az élet, az iskolapadban ugyanúgy születtek barátságok, puskázások, feddések – csak épp egészen más körülmények között.
📚 Az iskolatáska, ami nem cipzáros volt
A legtöbb gyerek egy egyszerű bőrtáskát hordott, amiben egy palatábla, palack tinta és tollszár lapult. A tankönyv ritka kincs volt, gyakran egy példány jutott két tanulóra. A füzetek helyett a palatáblára írták fel a betűket, számokat, amit aztán egy ronggyal letöröltek – és jöhetett az új feladat.
👩🏫 A tanító néni vagy bácsi tekintélye
A régi idők iskolájában a tanító egyfajta faluatyának számított – tiszteletteljes távolságtartás övezte. Az órák alatt nem nagyon volt helye beszélgetésnek vagy kérdezősködésnek, a rend és fegyelem alapkövetelmény volt. A büntetés sem volt ismeretlen: egy-egy szamárpad vagy vonalzós kézreütés bizony előfordult – persze ma már inkább nevetünk rajta.
🏫 Egytermes iskolák és vegyes osztályok
Különösen a kisebb rétközi falvakban az iskolák egytermesek voltak: ugyanabban a helyiségben tanultak az elsősök, másodikosok, sőt, néha a felsősök is. A tanító forgó rendszerben foglalkozott velük – amíg az egyik osztály írt, a másik olvasott, a harmadik számolt. A gyerekek megtanultak önállóan dolgozni, figyelni egymásra.
✂️ Iskolaköpeny, karszalag, piros-fehér-zöld masni
Az öltözet sem volt véletlenszerű: az iskolaköpeny az 1950-es évektől kezdve szinte kötelező volt, főleg a nagyobb településeken. A lányok hajában gyakran díszelgett piros-fehér-zöld masni, a fiúk zakója mellére pedig kokárdát tűztek nemzeti ünnepekkor. A különleges alkalmakkor készített iskolai fotók máig családi ereklyék.
📦 Tanulás kenyér mellett
Sok gyerek iskola után nem pihent, hanem segített a gazdaságban: etette az állatokat, kapált, vagy vizet hordott. A tanulás és a munka kéz a kézben járt – mégis volt valami bájos egyszerűség abban a világban, amit ma már csak a nagyszülők meséiből ismerünk.
A rétközi iskolák világa ma már múlt – de akik akkor tanultak ott, sokszor ma is könnybe lábadt szemmel emlékeznek vissza rá. Nem a technika, nem a digitális tábla tette az iskolát élményessé – hanem a közösség, az egyszerűség és a szorgalom, amit generációk adtak tovább egymásnak.
Fotó: FORTEPAN / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény
