A régi falusi élet rendje szorosan igazodott az évszakokhoz. A tavasz nemcsak a föld megújulását, hanem a szívek ébredését is jelentette. A Szent György napjától (április 24.) Szent Iván éjszakájáig (június 24.) tartó időszakot a magyar néphagyomány a „szerelem idejeként” tartotta számon. Ez volt az az idő, amikor a fiatalok – főként a legények és a lányok – nyíltabban kereshették egymás társaságát, s a falu szeme előtt is elkezdődhetett a tánc, a játék, az udvarlás.
A természet is hívta őket
Amikor megzöldült a határ, kivirágzott a falu – és vele együtt a fiatalok is kivirultak. A hosszabb nappalok, a kerti és mezei munkák, a hétvégi táncmulatságok mind alkalmat adtak arra, hogy a legények szóba elegyedjenek a lányokkal. A legkisebb gesztusnak is súlya volt: egy virág, egy összemosolygás, egy kíséret a kúthoz vagy a templomig már sokat jelentett. A fiatalok gyakran már télen kiszemelték egymást, de csak ilyenkor kezdődhetett el a „valódi” közeledés – közösség előtt, szabályosan.
A májusfa – a szív titkos üzenete
A szerelem idejének egyik legismertebb népszokása a májusfa-állítás volt. Április utolsó éjszakáján a legények színes szalagokkal díszített fát állítottak a lányos házhoz. Ez a fa egyszerre volt szerelmi vallomás, játékos üzenet és a közösségnek szóló jelzés: „itt lakik a legszebb lány”, vagy „őt választottam”.
A lányok másnap reggel már tudták, ki figyel rájuk – s ha viszonozták az érzelmeket, egy szál virággal, süteménnyel, vagy egy szemvillanással adtak választ. A májusfa ott maradt egész hónapban, gyakran pünkösdig, néha még tovább is – jelezve a virágzó reményt.
Tánc, pünkösd, pásztoridő
A szerelem ideje gyakran összefonódott a nagy tavaszi ünnepekkel is. A pünkösdi királyválasztás ügyességi próbái nemcsak a játék öröméről szóltak, hanem a legények erőpróbájáról is: ki lesz az, akit a többiek elismernek, és akit a lányok is megjegyeznek? A pünkösdi király egy hétig vagy akár egy hónapig különféle előjogokat élvezett: ingyen ihatott a kocsmában, elsőként hívhatott táncba, vagy ő vezette a táncos menetet.
A táncalkalmak, a templomi búcsúk, a határjárások és a szentek ünnepei mind-mind lehetőséget teremtettek arra, hogy a fiatalok „összeakadjanak”. Az udvarlás nemcsak a két fiatal, hanem a két család dolga is volt – így minden mozdulatnak, pillantásnak megvolt a maga helye és ideje.
Szent Iván – a fény és a tűz éjszakája
Az időszak lezárása Szent Iván éjjele volt, június 24-én, a nyári napforduló idején. Ez az éjszaka a világosság, a tűz, a bátorság és a szerelem misztikus ünnepe lett. A falvakban tüzet raktak, amit kézen fogva átugrottak a fiatalok – a hiedelem szerint aki együtt ugorja át a tüzet, örökre egymáshoz tartozik. A tűz emellett védelmet is adott: elűzte a betegséget, a gonoszt, a balszerencsét.
Szent Ivánkor gyakran megjósolták a szerelmi jövőt is: virágkoszorút fontak, álmot kértek, s még a réteken is hallgatóztak, „merre nevet a jövendőbeli”.
Ma is eleven emlék
Bár ma már nem állít minden faluban májusfát, és a táncos udvarlás sem kötött a naptárhoz, a tavasz és nyár közti időszakban még mindig különleges valami. Egyre több közösség, iskolai csoport vagy hagyományőrző egyesület eleveníti fel ezeket a népszokásokat, hiszen több ez puszta folklórnál: a szerelem ideje, a párválasztás, a közösségi játékok és az egymásra figyelés ma is fontos része az emberi életnek – csak más formában.
Szent Györgytől Szent Ivánig a természet kinyílik – és vele együtt a szívünk is. Régen is, ma is.
