Több mint 4500 diák dolgozott nyáron a vármegyében

​Vásárosnaményban ma Román István főispán, Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő és Filep Sándor polgármester számolt be a sajtónak a „Nyári diákmunka 2025” program eddigi eredményeiről.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által támogatott kezdeményezés célja, hogy a fiatalok már középiskolás és egyetemista éveik alatt munkatapasztalatot szerezzenek, és saját keresethez jussanak. A lehetőség idén különösen népszerű volt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében: több mint 4 500 diák kapcsolódott be a munkába 210 településen, részükre a programból több mint 700 millió forint munkabért fizettek ki. Ez az eredmény jóval meghaladta az előirányzott létszámot, 144%-os teljesítést jelentett.

A diákok többsége – közel 4 000 fő – az önkormányzatoknál és azok intézményeinél dolgozott, míg csaknem 600 fiatal a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban vagy
erdőgazdálkodásban szerzett tapasztalatot. Vásárosnaményban és térségében is több száz diák kapott lehetőséget: kulturális intézményekben, a Szilva Termálfürdőben, a helyi strandokon, valamint az óvodai ellátásban is találkozhattak velük a lakosok.

A program keretében a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben havi 218 100 forint, míg szakképzettséget igénylő pozíciókban 261 600 forint volt az elszámolható támogatott bér.

Román István főispán hangsúlyozta: „A nyári diákmunka egyaránt szolgálja a fiatalok fejlődését és a közösségek erősödését. A diákok nemcsak keresethez jutnak, hanem
megtapasztalják a felelősségvállalás és az együttműködés jelentőségét is.”

Forrás: Frissmédia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük