„Borzasztó, hogy itt a dolgozata, de nincs kinek megmutatni.” Megrendülten nyilatkoztak a kisvárdai gimnáziumban a 18 évesen elhunyt Mátéról

Fekete zászló lobog a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium főbejárata felett. A közösség mély gyászban van: elhunyt Kiss Máté Bence, a 18 éves végzős diák, akit az iskola tanárai és diákjai is tehetséges, közvetlen és mindenki által szeretett fiatalemberként ismertek.

Máté a keddi Felsőzsolca–Cigánd U19-es labdarúgó-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést, miután ütközött saját csapatának kapusával. A pátrohai születésű sportolót azonnal kórházba szállították, és megoperálták, ám szervezete nem tudott felépülni a sérülésekből. Másnap reggel örökre megpihent.

A gimnázium épületébe lépve szinte tapintható a csendes fájdalom. A főaula közepén mécsesek, virágok és egy Mátét ábrázoló fénykép fogadja az érkezőket. A diákok többsége feketébe öltözve jelent meg az iskolában – sokakat mélyen megrendített az elvesztése.

– Nagyon megrendített minket a tragédia, számunkra még mindig felfoghatatlan – mondta dr. Koncz Gábor, az intézmény főigazgatója. – A diákokkal délelőtt emlékeztünk meg róla az aulában. Aki ma bejött, azért tette, hogy búcsút vegyen tőle.

Máté sokoldalúsága és életvidámsága miatt volt közkedvelt. Az iskolai futball- és futsalcsapat aktív tagja volt, de egyesületi csapattársai közül is többen ebbe az iskolába járnak – a veszteség az egész diákközösséget érinti.

– Máté nemrég érettségizett, és különösen szívszorító, hogy éppen ma van a dolgozatok megtekintése. „Borzasztó, hogy itt a dolgozata, de nincs kinek megmutatni.”

Dr. Koncz évekig tanította a fiút, így személyesen is jól ismerte. A tanulásban és az emberi kapcsolatokban is kiemelkedő volt.

– Egy igazán jó szándékú, kedves, vidám diák volt. Központi figura volt az osztályban, és igazi színfoltja az óráknak. Biológia–kémia emelt szintű tagozatra járt, és különösen érdeklődött a természettudományok iránt. – A biológiaórákat gyakran feldobta egy-egy témába vágó, frappáns megjegyzéssel.

A főigazgató hangsúlyozta: a tragédia után az osztálytársak összetartanak, segítik egymást, de a gyász feldolgozásához szakmai segítségre is szükség van. Két iskolapszichológus is támogatja jelenleg a diákokat ebben a nehéz időszakban.

Információk/forrás/ fotó : SZON

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük