Különleges kétnapos kerékpáros programmal fedezhetik fel Bereg és Szatmár értékeit az érdeklődők augusztus 22–23-án. A Nyitott Porta Napok kerékpáros gasztrotúrája nem egyszerű biciklitúra: templomok, helyi gazdaságok, kézműves porták, borkóstoló, hagyományos ételek és különleges vidéki élmények várják az útnak indulókat.
A program központi gondolata a „Nyitott Porta”: olyan helyi termelőket, családi gazdaságokat, manufaktúrákat és kézműveseket keresnek fel a résztvevők, akik időről időre megnyitják kapuikat a látogatók előtt. A vendégek így nemcsak megkóstolhatják a helyi termékeket, hanem közelebbről is megismerhetik, hogyan készülnek a térség hagyományos élelmiszerei és kézműves portékái.
Bereg értékei kerülnek középpontba az első napon
A túra 2026. augusztus 22-én, szombaton 9 órakor indul, a gyülekező 8:30-tól lesz Tivadarban, a Ház az Élő Vízhez Ifjúsági Üdülőközpont udvarán.
Az első napi útvonal:
Tivadar – Tarpa – Márokpapi – Csaroda – Tákos – Hetefejércse – Tivadar
A mintegy 50 kilométeres szakasz során számos ismert beregi látnivaló és helyi porta kerül útba. Tarpán többek között a szárazmalmot és a református templomot keresik fel, a tarpai Nagy-hegynél pedig a Delelő Birtok és Pincészetnél borkóstoló is szerepel a programban.
Márokpapiban a Beregi Futrinka Lovas Élménypark sajtkóstolóval és farmlátogatással várja a kerékpárosokat, majd a református templomot is megtekintik.
Csarodán a híres református templom és a Középkori Templomok Útja Látogatóközpont következik, ahol műemlékvédelmi szakvezetés mellett többek között csigacsinálással és keresztszemes hímzéssel is találkozhatnak a résztvevők. Tákos református temploma ugyancsak része az útvonalnak.
Az ebédet Csarodán, a Látogatóközpontban fogyasztják el, ahol beregi töltött káposzta kerül az asztalra. Este háromfogásos, tájjellegű vacsora várja a túrázókat.
Vasárnap Szatmár következik
A második nap, augusztus 23., már egy hosszabb, mintegy 60 kilométeres útvonalat tartogat:
Tivadar – Kisar – Nagyar – Szatmárcseke – Kölcse – Túristvándi – Kömörő – Penyige – Fehérgyarmat – Kisar – Tivadar.
Ezen a napon is bőven akad látnivaló. Nagyarban a Veress Tanya helyi termékeivel – többek között lekvárokkal, szörpökkel, aszalványokkal és süteményekkel – ismerkedhetnek meg a résztvevők, és a Petőfi-fát is felkeresik.

Szatmárcsekén természetesen nem maradhat ki a híres csónakos fejfás temető, Kölcsén pedig a Full Honey mézes portán családi méhészettel, mézzel és mézeskaláccsal találkozhatnak a látogatók. Túristvándiban a Rókás-legelő és a vízimalom is szerepel a programban.
Összesen 110 kilométer két nap alatt
A kétnapos túra teljes távja 110 kilométer, így már komolyabb kerékpáros élményt kínál, miközben az útvonalat számos kulturális és gasztronómiai megálló színesíti.
A részvételi díj felnőttek számára 6000 forint/fő/nap, míg a 14 év alatti diákoknak 3000 forint/fő/nap. A helyszíni belépők, valamint a szállás és az étkezés költsége ezen felül, önköltségesen fizetendő. Egyes Nyitott Porta-programok szintén külön részvételi díjhoz kötöttek.
A szervezők a kerékpártúra alatt szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervizszolgáltatást biztosítanak.
Akinek nincs megfelelő kerékpárja, annak bérlésre is van lehetősége: prémium trekking kerékpár 5000 forint/nap, e-bike pedig 9000 forint/nap áron bérelhető, a kerékpárokhoz fejvédőt is biztosítanak.
Igény esetén Nyíregyháza és Tivadar között személy- és kerékpárszállítást is tudnak biztosítani térítés ellenében, legfeljebb 20 kerékpárig.
Nemcsak kilométereket, élményeket is gyűjtenek
A program egyik legérdekesebb része éppen az, hogy a kerékpározást összekapcsolja Bereg és Szatmár gasztronómiai, épített és kulturális örökségének felfedezésével. A résztvevők két nap alatt olyan portákra és helyszínekre is eljuthatnak, ahol testközelből ismerhetik meg a vidéki élet hagyományait és a helyi értékeket.
A túrát a Középkori Templomok Útja Egyesület szervezi, a szakvezetők és túravezetők Liptákné Juhász Anikó, Katona Ilona és Czibere Kristóf.
A szervezői tájékoztatás szerint a túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul el.
Borítókép: CHAT GPT
