A Tisza nemcsak egy folyó a Rétköz szélén – hanem egy élő emlék.
Csendje mögött történetek rejtőznek: régi halászok, elsodort ladikok, titokzatos alakok a ködből, és a víz, amely néha több mindent tud, mint az emberek.
A régi öregek szerint a Tisza nem csak folyik – ő hallgat, őriz és figyel.
Az aranyhalász története
A dombrádi öbölben még ma is mesélik az öregek a „Tisza aranyhalászának” történetét.
Egykor élt ott egy ember, aki soha nem tért be a kocsmába, nem volt családja, csak a folyó. Minden hajnalban kievezett a vízre, és sosem tért haza üresen. Azt mondták róla, hogy a halakkal beszél – „ő nem horgászik, csak szól nekik, hogy jöjjenek”.
Egy áradásos tavaszon azonban elnyelte a folyó, csónakja másnap üresen sodródott partra. Azóta, ha a naplementében a víz színe aranyra vált, sokan azt mondják: „Megint kievezett az aranyhalász.”
A folyó, ami megőrizte a titkot
A Rétközben a Tisza mindig is kettős arcot mutatott: ad és elvesz.
Volt, aki a vízből élt – halászatból, tutajozásból –, mások viszont életük legnagyobb veszteségét kötötték hozzá.
A dombrádi strandnál például állítólag minden évben hallani egy kürtöt éjfél körül. A helyiek szerint egy régi tutajos szelleme az, aki a ködben elveszett társait keresi. A hang mindig háromszor szól, aztán elnémul – mintha a folyó szívében tűnne el.
A víz, ami soha nem felejt
A Rétköz régi halászai sokszor mondták:
„A Tisza nem bosszúálló, csak emlékezik.”
Aki tisztelettel közelít hozzá, annak megad mindent – a csendet, a zsákmányt, a békét. De aki könnyelműen bánik vele, azt próbára teszi.
Ezért is tartják sokan, hogy a Tisza nemcsak folyó, hanem tanító is.
Legendák a jövőnek
A Tisza-parton ma már nem hallani annyi ladikcsapást, mint régen, de a történetek élnek.
A gyerekeknek ma is mesélik a halászok, hogyan fénylik az „aranyhalász csónakja” naplementekor, és hogy a folyó minden hulláma egy múltbeli történetet sodor – csak figyelni kell.
Mert a Rétközben a Tisza nemcsak víz.
A Tisza maga az élet.
