Megtelt élettel Debrecen Nagyerdeje: szerda délután hivatalosan is kezdetét vette a 2026-os Campus Fesztivál. Már a nyitónapon hatalmas volt az érdeklődés, a nagyszínpad előtt több ezren buliztak, a fesztivál területén pedig már az első óráktól érezni lehetett azt a különleges hangulatot, amely miatt évről évre az ország egyik legnépszerűbb rendezvénye a Campus.
Már az első este megtelt a Nagyerdő
A szerdai nyitónap egyértelműen megmutatta, hogy idén is óriási érdeklődés övezi a fesztivált. A koncertekre folyamatosan érkeztek a látogatók, estére pedig szinte hömpölygött a tömeg a Nagyerdei Parkban.

A nagyszínpadon olyan népszerű előadók léptek fel, mint a BSW és ByeAlex és a Slepp vagy Azahriah, akiknek koncertje alatt egy emberként énekelte a közönség a legismertebb slágereket. A fesztivál első estéjét látványos fénytechnikával, hatalmas színpadi show-val és kiváló hangulattal indították a fellépők.
Több mint zenei fesztivál
A Campus Fesztivál az elmúlt években messze túlnőtt egy hagyományos könnyűzenei rendezvényen.
A többnapos eseményen közel húsz programhelyszín várja a látogatókat, ahol a koncertek mellett színházi előadások, civil szervezetek bemutatói, sportprogramok, gasztronómiai különlegességek, családi programok és számos interaktív élmény is helyet kap. A szervezők célja, hogy minden korosztály találjon magának kikapcsolódási lehetőséget.
Ma sem lesz hiány a nagy nevekből
A fesztivál csütörtöki napja is rendkívül erős programot ígér. A különböző színpadokon egész délutántól késő éjszakáig váltják egymást a hazai könnyűzenei élet legismertebb előadói.

A mai fellépők között többek között Majka, Parno Graszt, Carson Coma, Follow The Flow, valamint számos feltörekvő zenekar és DJ is szerepel, így ismét tízezrekre számítanak a szervezők. Emellett a fesztivál civil udvarai, gasztroutcái és pihenőzónái is egész nap nyitva tartanak, így azok is könnyedén megtalálhatják a számukra legizgalmasabb programokat, akik éppen nem koncertre érkeznek.
Pénteken a Rétköz Média is a helyszínről jelentkezik
A Campus Fesztivál idén is több tízezer látogatót vár Debrecenbe, és természetesen a Rétköz Média is ott lesz az eseményen.

Péntek délutántól a helyszínről tudósítunk, ahol folyamatosan jelentkezünk fotókkal, videókkal, koncertbeszámolókkal, hangulatjelentésekkel és kulisszák mögötti érdekességekkel. Megmutatjuk a fesztivál legjobb pillanatait, a legnagyobb koncerteket, valamint azt is, milyen az idei Campus hangulata a látogatók szemével.
Ha kíváncsiak vagytok arra, mi történik Magyarország egyik legnagyobb nyári fesztiválján, érdemes lesz a hétvégén is követni a Rétköz Média felületeit.
Fotók: Campus Fesztivál – Facebook
