Kőművest keresel? Heteket kell várni. Villanyszerelő kellene? Tele van munkával. A vendéglátós azt mondja, nincs szakács, a gazda azt, nincs ember a földre, közben pedig Szabolcs-Szatmár-Beregben továbbra is sokan keresnek munkát. Elsőre nehéz megérteni, hogyan lehet egyszerre jelen munkanélküliség és munkaerőhiány. Pedig ma már éppen ez az egyik legnagyobb ellentmondás a vidéki munkaerőpiacon.
A Rétközben és a vármegye más részein is egyre többen tapasztalják, hogy bizonyos szakemberekhez egyszerűen nehéz hozzáférni. Ha valaki házat újítana fel, előfordulhat, hogy több hetet kell várnia egy jó burkolóra vagy villanyszerelőre. A vendéglátásban rendszeresen visszatérő probléma a szakácsok és pincérek hiánya, a mezőgazdaságban pedig a szezonális időszakokban egyszerre keres sok gazdaság munkaerőt. Közben a munkáltatók gyakran ugyanazt mondják: lenne munka, csak nincs ember. A másik oldalon viszont sok munkavállaló úgy látja, hogy lenne ember, csak nem mindegy, milyen fizetésért, milyen körülmények között és milyen távolságra kell dolgozni.
Nem emberből van kevés, hanem megfelelő emberből
Ez talán a probléma legfontosabb része. A munkaerőhiány ugyanis nem feltétlenül azt jelenti, hogy fizikailag nincs elég ember a térségben, hanem azt, hogy a munkát keresők és a meghirdetett állások nem mindig találkoznak egymással. Lehet valaki álláskereső úgy, hogy nincs villanyszerelői vagy gépészeti képesítése. Másnak megvan a tudása, de nem tud napi hatvan kilométert ingázni. Megint más rendelkezik tapasztalattal, de a felajánlott fizetést nem tartja elfogadhatónak.
Ez különösen vidéken látszik élesen. Papíron lehet egy állás akár harminc kilométerrel arrébb, a valóságban viszont nem minden faluból jár megfelelő időben busz, nincs mindenkinek autója, és az üzemanyag ára is komoly költség. Egy állás tehát lehet „elérhető” statisztikailag úgy, hogy a gyakorlatban egyáltalán nem az.
A munkaerőhiány ezért sokszor nem emberhiány, hanem képzettségi, közlekedési, bér- és munkafeltételbeli probléma egyszerre.
Évtizedekig azt tanultuk, hogy a diploma többet ér a szakmánál
A helyzet mögött hosszabb társadalmi folyamat is áll. Évtizedeken keresztül sok családban természetes cél volt, hogy a gyerek érettségizzen, majd lehetőleg diplomát szerezzen. A kétkezi szakmák sokszor másodlagos választásként jelentek meg, mintha azokhoz csak akkor fordulna valaki, ha „nem sikerült máshová bekerülni”.
Ennek hatása ma már kézzelfogható. Ha egy szakmában éveken keresztül kevés fiatal kezd tanulni, közben pedig az idősebb mesterek lassan nyugdíjba mennek, egyszer csak eltűnik a középső generáció. Egy tapasztalt kőműves, ács, vízvezeték-szerelő vagy gépész pedig nem képezhető ki néhány hét alatt. Ehhez évek gyakorlata, hibákból szerzett tapasztalat, szerszámismeret és sok esetben folyamatos továbbképzés kell.
Ráadásul a szakmák közben rengeteget változtak. Egy mai villanyszerelő, autószerelő vagy épületgépész munkája sokszor korszerű műszaki tudást, digitális eszközök használatát és komoly felelősséget kíván. A szakmunka ma már messze nem az a világ, amit sokan még mindig egyszerű fizikai munkaként képzelnek el.
A jó szakember már nem feltétlenül alkalmazott
A munkaerőhiány másik érdekes oka, hogy a valóban jó szakemberek közül sokan idővel vállalkozóvá válnak. Ha valaki megbízható, pontosan dolgozik, és egymás után ajánlják az ügyfelek, egy idő után már nem állást keres, hanem maga választja ki, milyen munkát vállal el.
Ez a lakosság számára is egyre látványosabb. Egy nagyobb felújításnál nem mindig az a kérdés, találunk-e szakembert, hanem az, hogy mikor ér rá. A legjobb mestereknél néha hetekkel, hónapokkal előre megtelik a naptár.
Ez azonban a munkáltatóknak rossz hír. Aki jól keres vállalkozóként, annak sok esetben már nem vonzó egy fix munkahely, kötött munkaidővel és alkalmazotti bérrel. Így ugyanaz a szakember, akit a lakosság keres, a vállalkozói piacon jelen van, de alkalmazottként már nem.
A vendéglátásban nem csak a fizetés számít
A szakácsok és pincérek helyzete külön történet. Ott nem feltétlenül csak a szakmai utánpótlás hiánya okoz gondot, hanem a munkarend is. Miközben mások péntek este vacsorázni mennek, valakinek dolgoznia kell. Hétvégék, ünnepnapok, hosszú műszakok és késő esti zárások tartozhatnak hozzá a szakmához.
Ez fiatalon még sokaknak vállalható, család mellett viszont egészen másképp néz ki. Aki kisgyermeket nevel, annak már nem mindegy, hogy minden második hétvégéje munkával telik-e, vagy hogy este tízkor ér haza.
Ezért a vendéglátásban nem elég embert képezni, meg is kell tudni tartani őket. Ha valaki ugyanazzal a tudással máshol jobb beosztást vagy magasabb fizetést kap, könnyen továbbáll.
A mezőgazdaságban egyszerre kellene mindenkinek ember
A Rétköz és Szabolcs-Szatmár-Bereg szempontjából különösen fontos a mezőgazdaság. Itt a munkaerőhiány sokszor szezonálisan jelentkezik. Van, amikor hosszabb ideig kevesebb ember is elég, majd hirtelen, betakarításkor, gyümölcsszedéskor vagy más intenzív időszakban egyszerre lenne szükség sok dolgozóra.
A gond az, hogy ugyanabban az időben nem egy gazdaság keres embert, hanem több tucat. Ilyenkor ugyanazért a korlátozott munkaerőért indul verseny. Emellett a mezőgazdasági munka fizikailag megterhelő, időjárásnak kitett, és sok esetben nem egész éves.
Egy ilyen állás tehát annak vonzó, aki tudja vállalni a szezonalitást és a fizikai terhelést. Ez pedig szűkíti azok körét, akik ténylegesen elérhetők.
A munkáltató és a munkavállaló gyakran ugyanarról panaszkodik – csak más oldalról
Talán itt válik igazán érdekessé az egész kérdés. A munkáltató azt mondja: „nem találok megbízható embert”. A munkavállaló pedig azt: „nem találok olyan állást, amiért megéri elmenni dolgozni”.
Mindkettőnek lehet igaza.
A munkáltató valóban tapasztalhatja, hogy kevés a képzett ember, nehéz valakit hosszú távon megtartani, vagy hogy egyre többen mennek vállalkozónak. A munkavállaló pedig jogosan számolja ki, hogy mennyibe kerül az ingázás, mennyi marad a fizetésből, hogyan fér össze a munka a családdal, és van-e előrelépési lehetőség.
Ezért túl egyszerű lenne azt mondani, hogy „senki nem akar dolgozni”, ahogyan az is, hogy „minden munkáltató keveset fizet”. A valóság inkább az, hogy a munka világa nagyon gyorsan átalakult, miközben a képzési rendszer, a közlekedés, a bérek és a helyi lehetőségek nem mindenhol változtak ugyanilyen gyorsan.
Talán újra felértékelődik az, ha valaki valóban ért valamihez
Van azonban egy érdekes fordulat is. Az elmúlt években mintha lassan változna a szakmák megítélése. Egyre több család szembesül azzal, milyen komoly értéket képvisel egy jó szakember. Elég egy csőtörés, egy elromlott villanyhálózat vagy egy házfelújítás ahhoz, hogy nagyon gyorsan átértékeljük azt a kérdést, mennyit ér valaki, aki tényleg tud valamit a kezével.
És talán a fiatalok számára is egyre világosabb: egy jól megtanult szakma nem feltétlenül második választás, hanem biztos megélhetést, függetlenséget és akár saját vállalkozást is jelenthet.
A nagy kérdés tehát nem feltétlenül az, hogy miért nincs ember a szakmákra. Inkább az, hogyan lehet úgy alakítani a képzést, a béreket, a közlekedést és a munkafeltételeket, hogy a jó szakembernek megérje itthon maradni, a fiatalnak megérje szakmát tanulni, a munkáltató pedig valóban találjon olyan embert, akire hosszú távon számíthat.
Mert ma talán nem az ember fogyott el.
Hanem egyre nehezebb elérni, hogy a megfelelő ember, a megfelelő szakmával, a megfelelő helyen és megfelelő feltételek között találkozzon a munkával.
